A görög mitológia szerint a kentaurok Ixión, thesszáliai király és egy felhő egyesüléséből születtek. A félig ember-, félig ló testű vad kentaurok miközben a lovak erejével és gyorsaságával rendelkeztek, emberi intelligenciával és érzésekkel is bírtak.

Jézus az utolsó vacsorán magához vett egy kovásztalan kenyeret és egy pohár vörösbort. A kenyeret "miután hálát adott, megtörte" és a következőt mondta: "Ez jelenti a testemet, amely értetek van". A keresztények szemében a kenyér isten teste, a bőséget, az életet jelképezi. A kenyértörés az állhatatosság jele, régen viszont a misét nevezték kenyértörésnek. Jól ismert Jézus csodálatos kenyérszaporítása.

Ez a tengelyen forgó, kör alakú alkatrész, amely forgásával lehetővé teszi a tárgy, szerkezet vagy jármű tovagördülését, valószínűleg minden idők egyik legjelentősebb mechanikai találmánya. Felfedezésére i.e. 3500 körül, Mezopotámiában került sor. Az ipari forradalom óta szinte valamennyi gép felhasználja ezt az egyszerű elvet, nehéz elképzelni mozgó alkatrészeket tartalmazó berendezést kerék nélkül.

A kereszt a világ egyik legelterjedtebb és legismertebb szimbóluma. Különösen a vallásokban gyakori, de elfogadott jelkép volt már jóval a kereszténység kialakulása előtt is. Az ókori Egyiptomban az élet jele volt a füles vagy hurkos kereszt, a másik kereszt, a Napot szimbolizáló szvasztika, pedig a négy görög gamma betűt formázza.

A keresztény egyházba fogadás alkalmával, a keresztséget felvevőt vízzel hintik, locsolják meg, vagy vizet öntenek a fejére, más esetekben egyszer, vagy többször vízbe merítik.

A keresztút - latinul Via Crucis, vagy Fájdalmas út, azaz Via Dolorosa - a keresztényeknek a halálra ítélt Jézus Krisztus utolsó útját jelenti, mely az elítélés helyétől a keresztre feszítés színhelyéig, a Kálvária dombig tart.

A kést már a kőkor embere is használta, feltehetően fegyverként és vadászatra. Később a jómódúak a kést már evőeszközként is igénybe vették, évszázadokon át tartó szokás volt, hogy a férfiak mindig maguknál tartották saját késüket. Manapság sokan zsebkést hordanak.

A kígyó a termékenység, a női teremtőerő, a családi tűzhely szimbóluma, ugyanakkor kapcsolatba hozható a vízzel, és az esővel is. Visnu, az indiai főisten az Anant kígyó hátán nyugodott; Vaszuki kígyó pedig a fején hordozta az egész világot, kötélként használták a démonok, amikor kiemelték Mandara hegyét az ősóceánból.

A kígyókövet, vagy a „kígyótojást”, ahogyan Plinius nevezte a druida papok egykoron megkülönböztető jelvényként viselték, de nagy népszerűségnek örvendett a római uralkodók körében is, mert viselőjét megóvja a veszedelmektől, és sikerre vezeti a csatákban.

A Kínában és Japánban használatos tizenkét állatövi jegy névadásának történetét a következőképpen mesélik el. Buddha egy napon magához szólította a Föld valamennyi állatát, de hívó szavára csak tizenkettő jelent meg.