Az ágas-bogas, lombos, örökzöld fa impozáns szépségét évezredek óta dicsérik. Kréta szigetén már az i.e. 3500 körül olajfákat ültettek, melyek termését elfogyasztották. Később az olajbogyóból sajtolt olajjal ételt készítettek, a bőrüket kenték, sebet és daganatot kezeltek, világítottak. A görög költő, Homérosz (i.e. kb. 9. sz.) idejében a fa olaját elsősorban a test bedörzsölésére használták, és i.e. 600 körül már a rómaiak is sokfelé termesztették. Később az összes földközi-tengeri országban elterjedt.

Az ollóról, mint szúró-vágó tárgyról, kizárólag csak rossz jelentésű hiedelem él a köztudatban.

A rózsafüzér, vagy olvasó (latinul rosarium) a hívők imagyakorlathoz használt népszerű segédeszköze, amely egyaránt lehet egy sűrűn csomózott zsinór, vagy fából és gyöngyökből álló füzér. A kereszténységben elterjedt öt tizedes, egyenként tíz szemes rózsafüzérrel többnyire a Boldogságos Szűz Máriához imádkoznak.

Az ómen az a jel vagy jelenség, amely valamely esemény vagy fordulat - a babonások szerint általában valami rossz - bekövetkezését előre mutatja, vagy amelyből arra következtetni lehet. Az ókorban azonban - a latin omen („előjel, intő jel”) nyomán - az óment kedvező jelnek is értették.