A Magyar nyelv értelmező szótára szerint az ökörnyál – Czuczor-Fogarasi (A magyar nyelv szótára, 1862.) meghatározásától eltérően – nem az „ökör nevű állatnak a nyúlós nyála”, hanem bizonyos pókfajták (Leterigradae) lazán szőtt, 2–3 m hosszú, a szélben lebegő, szállongó fonadéka, melynek segítségével a pókok - különösen ősszel - a faj terjesztése érdekében egyik tájról a másikra vitetik magukat.

Bővebben: Ökörnyál

Az ágas-bogas, lombos, örökzöld fa impozáns szépségét évezredek óta dicsérik. Kréta szigetén már az i.e. 3500 körül olajfákat ültettek, melyek termését elfogyasztották. Később az olajbogyóból sajtolt olajjal ételt készítettek, a bőrüket kenték, sebet és daganatot kezeltek, világítottak. A görög költő, Homérosz (i.e. kb. 9. sz.) idejében a fa olaját elsősorban a test bedörzsölésére használták, és i.e. 600 körül már a rómaiak is sokfelé termesztették. Később az összes földközi-tengeri országban elterjedt.

Bővebben: Olajfa

Az ollóról, mint szúró-vágó tárgyról, kizárólag csak rossz jelentésű hiedelem él a köztudatban.

Bővebben: Olló

A rózsafüzér, vagy olvasó (latinul rosarium) a hívők imagyakorlathoz használt népszerű segédeszköze, amely egyaránt lehet egy sűrűn csomózott zsinór, vagy fából és gyöngyökből álló füzér. A kereszténységben elterjedt öt tizedes, egyenként tíz szemes rózsafüzérrel többnyire a Boldogságos Szűz Máriához imádkoznak.

Bővebben: Olvasó