Könyv
A muszlimok úgy tartják, hogy szent könyvük, a Korán bűvös hatású erőkkel bír, gyógyításra képes. Az egyik gyógymód szerint egy verssort a Koránból tintával vagy szantálfa pasztával egy tál vagy egy edény aljára írnak, majd az edényt megtöltik vízzel, és megvárják, míg a víz feloldja az írást. Ezt a vizet pohárba öntik, melyet a betegnek fel kell hajtania. Egy másik eljárásban, papírra másolnak a Korán legendáiból vagy vallási szabályaiból néhány tanulságos részt, majd belemossák azt egy pohár vízbe, melyet megitatnak a beteggel. Mindkét esetben a beteg állapota jobbra fordul.
Bővebben: Könyv