A személyek egyedi megjelölésére használt szóhoz (szókapcsolathoz) társult jelzők, mint a híres, hamis, dicső, ismert, jeles, halhatatlan, történelmi, fölvett, védett, idegenszerű, jó hangzású stb., alapján az emberek számára mindig fontos volt a nevük. Már az ősember is ragaszkodott hozzá, a saját tulajdonának érezte. A mai embernek a tulajdonneve ugyancsak sokat jelent, ez határozza meg az egóját, ezzel különbözteti meg magát a többi embertől. Nevük kigúnyolását, szidalmazását, átkozását durva sértésként, míg dicséretét, felmagasztalását elismerésként élik meg az emberek. A halott nevének kimondásával pedig az elhunyt szelleme idézhető meg.

A vöröses árnyalatú fának még szélcsendben is rezegnek a levelei, innen kapta nevét a rezgő nyárfa. Számos vidéken - mint például az észak-afrikai, észak-amerikai, szibériai, Volga menti, Altáj-vidéki népeknél, valamint a baltiaknál, a szlávoknál, germánoknál, keltáknál - a nyárfát negatívan ítélik meg, sőt nem ritka, hogy átkozott fának tekintik. Mindez azért alakult így, mert a teremtés után, az Isten által kiszabott feladatból a nyárfa nem valósított meg semmit sem.

A kedves formájú, sárgás-fehér kérgű, csüngő vesszőjű nyírfa számos hagyományban szimbolizálja a ragyogást, a tisztaságot és a nőiességet, de jelképezi a fényt és a homályt is.