Az istenek és a hősök sok mítoszban közlekednek lovon, vagy ló vontatta szekéren, de maguk a lovak is gyakori szereplői a mitológiai történeteknek. Az indiai isteni ikerpár, az Asvinok, két ló alakjában jelennek meg; a görög ikertestvérek, a Dioszkuroszok közül, Kasztór kiválóan töri be a lovakat. A hettita Pirva és a szláv Perun isten ló vontatta harci szekéren jártak. A görögöknél Potnia hippón, a lovak úrnője; a kelta lófejű Epona nemcsak a lovak, hanem a víz, a termékenység és a halál istennője volt.

A pillangósvirágú lóherének több mint 300 faja ismeretes. A lóhere azonban nem jellegtelen virágjáról, hanem levelei számáról lett ismert. A háromlevelű lóheréről feltételezik, hogy a Szentháromságot jelképezi. De már a kereszténység előtt az istenhármasságokat szimbolizálta.

A növekvő félholdra emlékeztető, vagy végtelenséget szimbolizáló, a saját farkába harapó kígyóhoz hasonlító lópatkó, az egyiptomi Ízisz, a római Diana istenasszonyok jelképe. Hasonló alakú amuletteket viseltek a kaldeusok és az egyiptomiak. Ezen kívül régen sokan hittek a vas és a tűz mágikus erejében, ezért tekintették a kovácsokat gyakran mágusoknak. A néphit szerint a lópatkó varázslatos ereje megvédi az embert az ártó szellemektől. Lópatkót találni, szerencsét jelent. Ha azonban eldobják vagy elajándékozzák, a szerencse elszáll.

A lótusz a nőisség jelképe, mindazt szimbolizálja, ami ezzel összefügg, a teremtőerőt, a termékenységet, a születést, az egészséget, az életerőt, a tisztaságot. A lótusszal hozzák kapcsolatba az olyan, női nemre jellemző, tulajdonságokat, mint a megértés, feledés, folytonosság, ábrándozás, nyugalom, a békesség. Szirmai és a virág középen lévő magja a férfi és nő együttesét formázzák. Padmanínak, az indiai asszonyi szépséget megjelenítő Lótuszhölgynek lótuszillatú a lehelete.