|
A bőr színe különös kifejezőerővel bír, sokat elárul az emberről, nemcsak hasznos információt ad karakteréről, egészségi állapotáról, hanem prognosztikai jelentőséggel is szolgál. A bőr színéből megítélhető az ember ízlése, érzékenysége, kifinomultsága.
|
|
Bővebben... [Bőrszín]
|
|
|
A boszorkányság azóta létezik, amióta az emberek közösségben élnek. A pogány hagyományokból táplálkozó, természetimádó boszorkányok üldözése azonban csak a középkori keresztény világban vált módszeressé (a római törvények csak a gonosz mágiát büntették), ezért a mai boszorkányképünk is innen származik. Eszerint a boszorkányok az ördöggel szövetségre lépő asszonyok, akik ezáltal természetfeletti képességre tesznek szert. Ezek azonban alacsonyrendű, negatív jellegű képességek; a boszorkányok csak ártani, rontani tudnak. Ezt a tudásukat öröklik, vagy tanulják. Az öröklésnél a szülő a gyerekre (anya a lányára, apa a fiára) hagyja a tudományt, míg a tanulás során különböző próbákat kell kiállni. A középkorból ránk maradt felfogás szerint az ördöggel való cimborálás azonban önmagában még nem elég a boszorkánnyá váláshoz, ehhez az istent is tagadni kell.
|
|
Bővebben... [Boszorkányok]
|
|
A fenséges bükk a germánok védelmező fája volt, a szegényeknek a bükkfa édes makkja ételként, a vihar elől búvóhelyül szolgált. A néphit szerint a bükkfába nem vág a villám, a bükklevelek pedig az ártó szellemektől védenek, feltehetően ezért tartják a győzelem, a becsület és az életerő megtestesítőjének. Lombhullató faként az örök megújhodást jelzi.
|
|
Bővebben... [Bükkfa]
|
|
A bútor az ember kényelmét szolgáló, lakberendezési tárgy. Anyaga többféle, lehet fém, műanyag, márvány, üveg, textil, de legtöbbször fa. A görögök és a rómaiak gyakran bronzból készítették, és fával burkolták bútoraikat. Angliában és Franciaországban szívesen használtak tölgyfát, Közép-Európában fenyőfát, Olaszországban a diófát kedvelték.
|
|
Bővebben... [Bútorfa]
|
|
Ázsia egyik legnépszerűbb serkentőszere az Afganisztánban, Iránban és a Perzsa öböl környékén termő bűzaszat vagy aszatgyanta.
|
|
Bővebben... [Bűzaszat]
|
|
|
|
|
8. oldal / 8 |