Vízkeresztkor (január 6-án) egy régi egyházi szokás szerint, sok helyütt tartanak házszentelést, melynek során szenteltvízzel spriccelik be a falakat, és tömjénnel füstölik körbe a házat. Ezt követően a házigazda, a pap vagy a kántor feldíszíti koszorúval az ajtókat, még az ólak ajtajait is, és szentelt krétával felírja a három király: Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevét, vagy azok G, M, B kezdőbetűit.  A népi képzelet szerint ez áldást hoz a ház lakóira és az állatokra, mert a gonoszt egész évben távol tartja.

Ez az átlátszó vízszínű, sárga vagy tengerzöld ékkő a nyugalom, a békesség, a bizakodás, a reménység szimbóluma, növeli a lélek harmóniáját. A szív fölött hordott akvamarin fokozza a szerelem érzetét, a szeretett lényhez való tartozás fontosságát. Fülbevalóként viselve megerősíti a szerelmet.

Az álarc, az arcot részben vagy teljesen elfedő, különböző embert, állatot, szörnyeteget, ördögöt ábrázoló maszk. A héber maskeh szóból származó maszk viselete abból ered, hogy az ember mindig varázserőt tulajdonított az arcnak, s a felöltött maszkról feltételezte, hogy attól megváltozik viselkedése, egész személyisége. Egy másik megközelítésben az emberek azért bújtak és bújnak álarc mögé, mert félnek a rossztól, a gonosztól.

A feltehetően arab eredetű alkímia a természetet kutatta, és abból az elgondolásból táplálkozott, hogy minden égi és földi esemény a Teremtő szándéka, illetőleg akarata szerint alakul. A testi bajok gyógyítása során és a földi életből a természetfölötti létbe való átmenetre egyaránt alkímiai praktikákat alkalmaztak. Az embereknek szerencsés kimenetelű átváltozásokkal ígértek gazdagságot, fiatalságot és halhatatlanságot.